Mikor harcba kell menni és véremet adni, én nem feledem egy az Isten. Mikor kedvesem hangja lelkem simogatja, én nem feledem egy az Isten. Mikor gyermekem óvom és jóra tanítom, én nem feledem egy az Isten. Mikor csillagok fénye szívem menedéke, én nem feledem egy az Isten. Fel az égbe a kardomat nyújtom, amíg élek én járok az úton. Lovam szőrén már csillan a nap, az égi kapu mindig nyitva marad, Együtt dobban a földdel a szívem, imám az élet mert élet az Isten. A félelem fél mikor szemébe nézek, a véred mögött vár a végtelen lényed. Ősök sorsai, sorsok a mostban, aranyló szikra a dobokban lobban. Etesd a szíved a tett erejével, bukása várja ki, soha nem térdel. A szándék a fontos, a többi csak köd, éjre a nap az egyetlen örök. Ki lombok alatt él, földeken átvág, fák hozománya építi bárkád. Nagy vizek sója, kis vizek íze, az élet úgy kérdi: a puttonyod bír-e. A szél szava szólít, hívogat halkan, testvérek tüzében izzik a katlan. A sorsod a sorsom, fenn közös az ég, ott fenn közös az ég. Mikor eljön a halál, a szemébe nézünk, fogjuk a kardot, és szemébe nézünk. Ha szólal a kürt, már vágta alattunk, kik már az égben és kik itt maradtunk. Vérem a vérrel, húsom a hússal, földi igazság szállj a turullal. Oroszlán szív nem millió nyúllal, égi igazság szállj a turullal. Mikor harcba kell menni és véremet adni, én nem feledem egy az Isten. Mikor kedvesem hangja lelkem simogatja, én nem feledem egy az Isten. Mikor gyermekem óvom és jóra tanítom, én nem feledem egy az Isten. Mikor csillagok fénye szívem menedéke, én nem feledem egy az Isten.